2014.02.03. 15:51
Kacifántos gondolatok a jövőnkről
Végzősként tapasztalom, hogy mióta a felvételi eljárás elkezdődött, mindenki lázasan bújja a továbbtanulással kapcsolatos oldalakat és az egyes egyetemek vagy főiskolák honlapjait. De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen idén bevezetésre került az E-felvételi, ami véleményem szerint nemhogy megkönnyítené a diákság sorsát, inkább csak megnehezíti. Tapasztalatból mondom, hogy kifejezetten kellemetlen tud lenni, amikor megnyitok egymás mellé akár 8-10 oldalt a szakok és a pontszámok összehasonlítása miatt. Ilyenkor általában csak kapkodok össze-vissza, és rendszerint elfelejtem, hogy mire is voltam igazából kíváncsi. Remélem, hogy ezután a kijelentésem után a környezetvédők nem nyilvánítanak közveszélyes bűnözőnek, de én személy szerint hiányolom a könyv formátumú felvételi tájékoztató idei példányát, és mentségemre legyen mondva, hogy hallottam már ezt mástól is.

Tegyük fel, hogy a felvételi eljárás menetével egyetlen egy gondunk sem akad (szerencsésebbeknek sikerülhet)! Még ha így is van, akkor jönnek az általunk kreált, mégis jogos problémák:
Mi legyek? Eddig emelt biológia kellett, mostantól már emelt matekot várnak el. Mi lesz így velem? Konkrétan most azt se tudom milyen faktos vagyok! Államilag támogatott vagy önköltséges szakra jelentkezzek? Egyetem vagy főiskola? Budapest vagy valamelyik vidéki város? Netalántán külföld? Miért olyan magas a ponthatár? Plusz pontok, nyelvvizsgák, egy "emelt", két "emelt"? Emeltezzek egyáltalán?! De ez egy híresebb egyetem, ezután több lehetőséged lesz! Diákhitel? Kollégium vagy albérlet? Túltelített a szakma, rossz kilátások, stb. Elhelyezkedési lehetőségek, későbbi fizetés mennyisége?
Mondatok, melyeket nap mint nap hallunk, és számtalanszor átgondoltuk őket több kevesebb sikerrel. Csupa nyomasztó kérdés, állítás, tény és vélemény, mely belekavar a meghittnek gondolt életünkbe.
Most részletezem kicsit a másik végletbe tartozó diákok véleményét, akiknek elvileg könnyebb a dolguk.
Ők azok, akik már legalább 2 éve tudják (nagyjából), hogy mik szeretnének lenni. Ez úgy fordulhat elő, hogy van egy általános beállítottságuk, esetleg tantárgyak vagy érdeklődési kör terén kitűztek maguk elé egy magvalósítandó célt. Nos, ők a szerencsésebbek, akiknek ha a kiszemelt egyetem nem változtatott a elvárt felvételi tárgyaikon, akkor csak az érettségivel kell megküzdeniük. Kicsit sem irigylem őket, mert kimarad az életükből a rengeteg éjszakába nyúló böngészés a szakok után. Tapasztalatból mondom, nincs is annál "jobb", mikor éjfélkor aludni indulok, mert hiába bámulom a képernyőt, már összefolynak a betűk. Remélem, ez előző két mondatomban mindenki észrevette az iróniát, mert igazából végtelenül kimerítő folyamatok ezek.
Ezenkívül természetesen elérkezik az idő, amikor nem tudom eldönteni, hogy most éppen magunkat, diákokat sajnáljam jobban vagy a szüleinket. Akárhogy szeretnénk róluk levenni ezt a terhet, a megvalósítása lehetetlennek tűnik, hiszen számít az ő véleményük is.
Szerencsére sokfelől kérhetünk manapság segítséget, hála az internet csodálatos világának és a pályaválasztási tanácsadóknak, de egy-egy információ után nem árt több helyről megerősítést szerezni.Tanáraink persze próbálnak a legjobb tudásuk szerint ellátni minket tanácsokkal, azonban a végső döntést magunknak kell meghoznunk.
Kedves Diáktársam!
Ha még mindig nem tudod , hogy mi lenne ideális számodra, akkor itt egy link, talán érdekelhet:
De még nem késő a pályaorientációs tesztek kitöltése sem! Az interneten rengeteg ilyet találni, íme egy példa:
Előfordulhat azonban, hogy ezek sem segítenek megvilágosodni, akkor végső soron lenne még egy tippem! Ne halogasd semmiképpen a E-felvételi kitöltését és a "postáraadást", inkább tűzz ki magad elé egy dátumot, mondjuk minimum 2-3 nappal előtte! Ekkor pedig jelöld azokat a szakokat, amik éppen aznap érdekelnek, és persze a követelmények reálisak a képességeidhez mérten!
Végezetül van még egy rossz hírem. A felvételi kérelem beadása február 15-ig tart, ám, ha túl vagy ezen a csatán, akkor sem lélegezhetsz fel igazán, mert körülbelül 3 hónap múlva itt a háború, maga az érettségi! Sok sikert kívánok mindenkinek!
Antal Petra, 13. C
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr985795465
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.